„Egyházi 1%” - minek foglalkozzak ezzel?

A katolikus egyház reklámja

A katolikus egyház reklámja

Amit szerettél volna tudni az "egyházi 1%ról", de nem merted megkérdezni.

Mi van, ha nem foglalkozok ezzel? Mi történik a fel nem ajánlott egyházi 1%-kal?

Szét fogják osztani az adód második 1%-át a vallási közösségek között abban az arányban, ahogyan a többiek felajánlották.

Peanuts! Kár ilyen apró összegekkel foglalkozni.

Kb. 25 000 000 000 (azaz 25 milliárd) forint szétosztásába szólhatsz bele – 5 millió adófizető 5 ezer forintja ennyit tesz ki.

Mit kell csinálnom, hogy ne az egyházak kapják az 1%-omat?

Az adóbevallásodban fel kell ajánlod a második 1%-ot az 1823-as “technikai szám”-nak. A felajánlott összeget tehetséggondozásra használják.

Egyáltalán mi ez az 1%? És miért kettő van belőle??

A személyi jövedelemadód 2×1%-áról TE DÖNTHETED EL, ki kapja meg. Ebből az „elsőt” bármilyen civil szervezetnek adhatod oda (kb. 30 ezer van az országban), a „másodikat” pedig egy vallási közösségnek (több, mint 150 közül lehet választani) vagy a „kiemelt költségvetési előirányzatnak” (ez az idén is a Nemzeti Tehetség Program).

Kinek lehet felajánlani ezt a második 1%-ot?

Bármilyen vallási közösségnek (egyház, vallási egyesület), amely kért ún. „technikai számot” (több, mint 150 db), és a “kiemelt költségvetési előirányzatnak”, ami az idén a Nemzeti Tehetség Program.

Mi van, ha egyháznak adom?

Amellett, hogy pénzt adsz egy vallási közösségnek (amely ezt számonkérés nélkül használhatja fel bármire), természetesen erkölcsi támogatást adsz nekik, azaz legitimálod a tevékenységüket.

Tavaly már elintéztem. Az idén is kell?

Igen, kivéve, ha az idén ugyanannak a vallási közösségnek akarod felajánlani, mint legutóbb. A 2018 után vallási szervezet javára tett nyilatkozat visszavonásig érvényes, tehát ha 2018-ban vagy azóta egyház javára nyilatkoztál, akkor egészen addig ők kapják az 1%-odat, amíg másik felajánlást nem teszel, illetve amíg vissza nem vonod. Új, hogy a 2022. január 1. után a „kiemelt költségvetési előirányzat” javára tett felajánlás is visszavonásig érvényben marad, azaz ha az idén a Nemzeti Tehetség Programnak ajánlod fel az 1%-ot, akkor az jövőre is érvényes lesz.

Régebben egyháznak adtam a pénzem, de idén nem akarom nekik adni. Kell csinálnom valamit?

Igen! A korábban (2018. óta) vallási szervezetnek tett felajánlás egészen addig érvényes, amíg vissza nem vonod a nyilatkozatot vagy más szervezet javára nyilatkozol. 2022-től a „kiemelt költségvetési előirányzat”-nak tett felajánlás is visszavonásig érvényben marad.

Mi az a “kiemelt költségvetési irányzat”?

Ez az állami költségvetés egy “zsebe”. Régebben több ilyen “zseb”-közül lehetett választani, de az elmúlt években a “Nemzeti Tehetség Program” az egyetlen lehetőség.

Mi történik, ha ennek az 1823-nak adom az 1%-ot?

Az ide felajánlott 1%-od a Nemzeti Tehetség Programhoz kerül. A pénzt pályázat útján osztják szét. 2020-ban ezeket a pályázatokat írták ki: https://emet.gov.hu/kategoria/kiemelt-kategoriak/programok/aktualis-programok/nemzeti-tehetseg-program/felhivasok-2020/

Nincsenek kizárva a pályázatokból az egyházi intézmények, de rengeteg nem egyházi szakkollégium, tanulmányi verseny és egyéb hasznos program, projekt kap innen támogatást. Arról, mire költötték el a pénzt, a program kezelőjének be kell számolnia a minisztériumnak.

Miért nem adhatom az 1%-omat az Ateista Egyháznak?

Mert a törvény nem engedi, hogy az ateisták „egyházat” alapítsanak.

Társadalmi szervezetből két kategória van:

  1. „normál” egyesület, civil szervezet (ezek csak az „első”, civil” 1%-ot kaphatják), és
  2. vallási egyesület, ami bizonyos feltételek mellett a „nyilvántartásba vett”, „bejegyzett”, illetve „bevett” egyház státuszát és az azzal járó előjogokat kaphatja (és a második 1%-ot fogadhatja).

A második 1%-ot csak a 2. kategóriájú szervezeteknek lehet felajánlani, de ilyen szervezetet a törvény szerint csak olyan, vallási közösség alapíthat, amely „olyan világnézethez kapcsolódó tevékenységet folytat, amely természetfelettire irányul, rendszerbe foglalt hitelvekkel rendelkezik, tanai a valóság egészére vonatkoznak, valamint sajátos magatartáskövetelményekkel az emberi személyiség egészét átfogja”. Mivel az ateisták tevékenysége nem igazán irányul a természetfelettire, esélytelen ateista egyházat alapítani, amíg a 2011. évi CCVI. törvényt. meg nem változtatják.

Mit csinálnak az egyházak az 1%-kal?

Bármit. A vallási közösségek bármire költhetik a felajánlott összeget, és az „első1%-ot” fogadó civil szervezetekkel és a kiemelt költségvetési előirányzattal ellentétben nekik nem kell beszámolniuk arról, mire használták fel.

Ha Iványi Gáboréknak adom az 1%-omat, jótékony célra megy a pénzem!

A vallási közösségek szabadon dönthetnek az 1%-os felajánlások felhasználásáról és nem kell részletesen beszámolniuk a nyilvánosságnak arról, mire költötték a pénzedet. Természetesen fordíthatják mások megsegítésére és közcélú tevékenységekre, de bármilyen egyéb költséget is fedezhetnek ebből. Ha valamilyen okból egy egyházat szeretnél támogatni (vannak például ateisták, akik Iványi Gábor metodista egyházának ajánlják fel az 1%-ukat, mert ezzel akarnak kiállni egy a kormánnyal konfliktusban álló közösség mellett), akkor nézd meg, az az egyház milyen hittételeket hirdet és mire használja fel az 1%-os felajánlásokat. Azonban azzal azért legyél tisztában, hogy ami a "statisztikát" illeti, ezzel a vallási szervezeteket erősíted. 

Azt hallottam, hogy az állam megduplázza a felajánlott pénzt.

Valójában nem kétszer, hanem háromszor-négyszer annyit ad oda az állam az adófizetők pénzéből, mint amennyit felajánlottak, de legyünk pontosak: ez a szám úgy jön ki, hogy az állam az összes befizetett adó 1%-át odaadja a kedvezményezetteknek, miközben csak az adófizetők 25-30%-a tesz felajánlást (másképpen: a 25-30%-nyi felajánlás helyett a második 1% kedvezményezettjei 100%-nyi pénzt kapnak, ami a 25-30% háromszorosa-négyszerese).

2013-ig az összes befizetett személyi jövedelemadó 1%-ának a felét kapták az erre jogosult vallási közösségek, tehát kb. 25%-nyi felajánlást és 25%-nyi fel nem ajánlott összeget – innen jön a „megduplázza”.

Ha az állam úgyis odaadja az egészet, akkor minek rendelkezzek?

Mert az állam a felajánlások arányában osztja szét a pénzt a kedvezményezettek között. Azaz te döntöd el, mennyi jut a Nemzeti Tehetség Programnak, és milyen arányban oszlik szét az összeg a vallási közösségek között.

Szerintem rossz ez a rendszer!

Szerintünk is lehetne jobb.

  1. A „kiemelt költségvetési előirányzat” működését átláthatóbbá kell tenni. Aki pl. tudni akarja, kik kaptak a pénzből, annak most egyesével át kell böngésznie az egyes pályázati felhívások nyerteseinek listáit.
  2. Biztosítani kell, hogy a vallási közösségek és az általuk fenntartott intézmények a kiemelt költségvetési előirányzaton keresztül ne részesülhessenek abból a pénzből, amit az adófizetők nem akartak vallási közösségnek felajánlani.
  3. Még jobb lenne, ha azok, akik nem kívánnak vallási közösséget támogatni, a második 1%-ot bármely civil szervezetnek ajánlhatnák fel.
  4. És persze az sem ártana, ha a vallási közösségek is részletesen tájékoztatnák a nyilvánosságot arról, mire költötték a felajánlott összeget.

Ha nem tetszik a rendszer, te is tehetsz a rendszer megváltoztatásáért:

  1. A következő választások előtt olvasd el a pártok programját és nézd meg, szerepel-e ez az ügy a programjukban. Ha nem, írj a pártoknak és kérdezd meg tőlük, akarnak-e tenni valamit a helyzet javításáért.
  2. Keresd meg a választókerületed parlamenti képviselőjét, és győzd meg arról, győzze meg képviselőtársait, hogy módosítsák a törvényt (azért légy óvatos, ha van okod attól tartani, hogy emiatt ki fog csinálni).

Hol és hogyan kell az egyszázalékos nyilatkozatot benyújtani?
Az adóhivatal oldaláról (link: https://nav.gov.hu/) jutsz el ahhoz az online felülethez (link: https://eszja.nav.gov.hu/app/login/), ahol az ügyfélkapus regisztrációddal, illetve az e-személyiddel be tudsz lépni, hogy módosítsd és jóváhagyd az adóbevallásodat. Az adód kétszer 1%-áról a belépés után tudsz nyilatkozni, az oldal felső részén civil szervezet, lejjebb görgetve a vallási szervezetek, illetve a „kiemelt költségvetési előirányzat” javára.
 

már 31, 2021
717
6
min read