Ha Plantinga a legnagyobb élő teológus, milyen lehet a többi?

Hogy is néz ki az Alvin Plantinga által felállított érvelés?

1. Kiinduló feltételezés: tegyük fel, hogy a naturalizmus igaz.
2. Ha a naturalizmus igaz, akkor az irányítatlan evolúció szintén igaz.
3. Ha az irányítatlan evolúció igaz, akkor annak a valószínűsége, hogy a hit-alkotó kognitív képességeink megbízhatóak, vagy nagyon alacsony, vagy ismeretlen mértékű. Tehát ha a naturalizmus igaz, akkor annak a valószínűsége, hogy a kognitív képességeink igazak alacsony vagy meghatározhatatlan.
4. Ha a 3. premissza igaz, akkor minden hitem számára létezik egy defeater (mivel minden hitem a hit-alkotó kognitív képességeim hatásának eredménye, és észszerűtlen valamiben hinni akkor, ha annak az esélye, hogy az a hit megbízható módon alakult ki vagy alacsony vagy meghatározhatatlan).
5. Ezért, a naturalizmusba vetett hitem számára is rendelkezem egy defeaterrel (hiszen minden hitem számára rendelkezem defeaterrel, és a naturalizmus is egy ezek közül a hitek közül).

Az érvelés lényegében azt mondja, hogy mivel az emberi elme és az érzékszerveink kifejlődése során a szelekciós szempont a túlélés, és nem az igazság megismerése volt, így ha az evolúció igaz, akkor nem bízhatunk az érzékszerveinkben és a kognitív képességeinkben, míg ha az ember kognitív képességeit (és az érzékszerveit) egy isten hozta létre, akkor ő biztos volt olyan kedves, hogy az igazság megismerésére alkalmas elmét és érzékszerveket adott nekünk.

Nagy Gergely amellett érvel, hogy az érzékszerveink által alkotott modell a valóságról illúzió:

„Persze azt gondolnánk, hogy evolúciós szempontból annak az élőlénynek lenne a legnagyobb esélye a túlélésre, ami megbízható kognitív képességekkel rendelkezik, tehát a legtöbb meggyőződése igaz. Éppen ezért pedig az evolúció olyan képességeket fejlesztett ki bennünk, melyek az igazság megismerésére vannak tervezve.

Azonban az a gondolat, ami szerint az evolúció az igazságot ismerő organizmusoknak biztosít előnyt, több problémát is felvet.

Először is az, ami evolúciós szempontból „hasznos” a túlélésünk kapcsán, nem feltétlenül „igaz”. Lehet valami „hasznos” úgy, hogy nem „igaz” – és mégis segíti a fennmaradásunkat.

Ilyen, evolúciós szempontból hasznos, de nem igaz meggyőződésünk az, hogy a színek léteznek. A természetben ugyanis nem találunk színeket, a tárgyak mindössze különböző hullámhosszon verik vissza a fényt, amit az agyunk alakít át színérzetté. Tehát például a fa levelei ősszel nem azért vörösek, mert vörös színt sugároznak, hanem azért, mert elnyeli az (ember számára) látható fénytartomány minden frekvenciáját, kivéve a piros érzetet keltő frekvenciákat. Egy tárgy színének észlelése tehát szubjektív élmény, nem pedig a tárgy fizikai tulajdonsága.

A színek tehát pusztán „hasznos” modellek, amik kizárólag az agyunkban léteznek, a természetben viszont nem. És ha az agyunk ezt teszi a színekkel – tehát egy hasznos, de nem igaz modellt alakít ki az evolúció során – akkor miért ne tehetné ugyanezt a meggyőződéseinkkel? Az ismereteinknek vagy meggyőződéseinknek nem kell feltétlenül „igaznak” lenniük, elég ha hasznos modellek, amik úgy fejlődtek ki, hogy pusztán azt higgyük róluk, hogy igazak, de valójában nem azok, pusztán a túlélésünket segítik.”
Ebben tökéletesen igaza van, hiszen bár az érzékszerveink fizikai mennyiségeket mérnek, az agyunkban a valóságnak csak korlátozott modellje, reprezentációját jön létre. Az alma pirossága, a paprika csípőssége, a madárcsicsergés kellemes mivolta nem az adott jelenségnek a tulajdonsága, ezekhez az észlelő is kell. Az evolúció olyan érzékszerveket adott nekünk, amelyekkel még éppen elboldogulunk, de melyekkel nem vagyunk képesek felfogni a valóságot. Nem érzékeljük a neutrínókat, a rádió, a mikrohullámú röntgen, gamma-sugárzást, nem látunk bele a testekbe, nem  észleljük a gravitációs hullámokat. Nem jelentett volna evolúciós előnyt, ha kilométeres érzékszerveink fejlődtek volna ki, ha észleljük a gravitációs hullámokat, azzal sem nem jutottunk volna több ételhez, sem nem menekültünk volna meg több ragadozó elöl a szavannán.

Az érzékszerveink, az észlelt adatokat feldolgozó agyi területek költséghatékonyan működnek, úgy szelektálódtak, hogy a természetben segítsék a túlélésünket, de számtalan optikai illúziót, érzéki csalódást fedeztek fel a kutatók.

Az alábbi videó azt mutatja, hogy mivel a szemünk megbízhatóbban detektálja a zöngés és zöngétlen magánhangzókat, mint a fülünk, ezért az agy egyszerűen felül írja, amit a fül hall.

Hasonlóképpen az ember gondolkodása, kognitív képességei sem hibátlanok. Ha az emberi agy nem költséghatékony, ámde időnként hibás eredményt adó megoldásokkal dolgozna, akkor egy kisteherautón férne csak el és egy kisebb erőmű kellene a működtetéséhez, ami nyilván nehezítette volna túlélésünket a szavannán.

A szakemberek számtalan kognitív torzításra derítettek fényt.

Ezek után nyilván senki sem lepődik meg, hogy az emberiségnek hiába nőt folyamatosan az agytérfogata, hiába kezdtünk el beszélni, hiába alakítottunk ki kultúrát, szelidítettük meg a tüzet, kezdtünk el eszközöket készíteni; korlátozott érzékszerveinkkel, a kognitív torzításainkkal, alig kerültünk közelebb a valóság megismeréséhez, mint az állatvilág, amiből kifejlődtünk. 300 ezer év alatt alig alkottunk jobb modellt a valóságra, mint egy kaledóniai varjú.

Az emberiség sok százezer éven át önmagát csapta be, amikor természetfeletti lényekkel, istenségekkel népesítette be a világot, mágiával, vallási praktikákkal próbálták befolyásolni a világ történéseit.

Plantingának igaza van, az ember a túlélésre szelektálódott, nem a valóság megismerésére. Azonban mintegy 500 éve, Galileo Galilei és Isaac Newton forradalmi változást hozott, melynek eredményeképpen létrejött a modern természettudomány. Ahelyett, hogy megfoghatatlan hajlamokról, törekvésekről beszéltek volna, például hogy a meleg levegőnek hajlama van felfelé szállni, elkezdtek matematikai modelleket alkotni a valóság leírására. Az valóság leírása alkotott modellek helyessége végre numerikusan ellenőrizhető lett, vagyis lehetőség nyílt arra, hogy kiválogathassuk a valósággal össze nem egyeztethető elméleteket.

Ezáltal beindult egy egyre gyorsuló evolúciós folyamat, a tudomány fejlődése, csak a biológia evolúcióval szemben nem a legrátermedtebb egyed, hanem a legjobb jóslatokat tevő elméletek kapják meg az esélyt a tovább élésre. De ez a tudományos fejlődés nem a velünk született kognitív képességek megbízhatóságának volt köszönhető, hanem annak, hogy kidolgoztuk a tudományos módszert, a matematikát annak érdekében, hogy felülemelkedjünk a kognitív hibáinkon.

Még így is alig több, mint 100 évvel ezelőtt jutottunk el a valóságot olyan jól leíró elméletek megalkotásához, mint az maga a darwini evolúciós elmélet,  az általános relativitáselmélet, a kvantummechanika vagy még később az ősrobbanás elmélete.

Azonban ezek az elméletek, a bennük szereplő objektumok, fogalmak még mindig csak modelljei a valóságnak. Eljutottunk-e odáig, hogy tudjuk, hogy mi a téridő valódi természete? Létezik-e az idő, vagy csak illúzió? Mik az elemi részecskék? Szuperhúrok vagy valami más?
A tudományos elméleteink, modelljeink egyenlőre csak egyre jobb és jobb közelítései a valóságnak, bár ezek a modellek már sokkal szélesebb méret-, energia-, és időskálán adják a világ helyes leírását, mint azok a modellek, amelyekre szelektálódtunk.

A relativitáselmélet, de főként a kvantummechanika érthetetlenségét az adja, hogy egy olyan fogalmi rendszert használ, amelyet képtelenek vagyunk intuitíven érteni, a szavannán nem találkoztunk összefonódó és interferáló részecskékkel, sem élő és egyben holt oroszlánokkal.

A naturalizmust nem kérdőjelezi meg a kognitív képességeink megbízhatatlansága, hiszen a naturalizmus nem is a megbízhatatlan kognitív képességeinknek köszönhetjük, hanem a kognitív torzításokat kiküszöbölő tudományos módszernek.

„(mivel minden hitem a hit-alkotó kognitív képességeim hatásának eredménye, és észszerűtlen valamiben hinni akkor, ha annak az esélye, hogy az a hit megbízható módon alakult ki vagy alacsony vagy meghatározhatatlan).”

A tudományos elméleteink a lehető legmegbízhatóbb módon alakultak ki, a tudományos módszer által, aminek nem alacsony vagy meghatározhatatlan a megbízhatósága. Ezért az egész gondolatmenet badarság.

A naturalizmus egyébként egyszerűen cáfolható lenne, ha a lennének meggyőző bizonyítékok természetfeletti jelenségek létezésére.

Már csak egy kérdés marad hátra.

Az ugye nem kérdőjelezhető meg, hogy az ember rendelkezik érzéki csalódásokkal, kognitív torzításokkal, hogy az ember ösztönös világmodellje csak illúzió. A kérdés csak az, hogyha ez tény, akkor hogy hiheti bárki is azt, hogy mindez összhangban lehet azzal a hittel, hogy egy isten megbízható kognitív képességekkel teremtette az embert?