Az Égi Sztálin meghatározhatja-e az élet értelmét?

Kódsor

Mi a célja egy számítógépes játékban a játékos által irányított karakternek?

A játékokban általában pályák találhatóak, és tárgyakat kell összegyűjtenünk, ügyességi feladatokat vagy rejtvényeket kell megoldanunk, más karaktereket vagy főellenségeket kell megölnünk, hogy átjussunk a következő pályára – egészen amíg elérünk a játék végére. A játékkészítők jobbára meghatározzák, hogy milyen módon játszhatjuk végig a játékot, de a játékosok találékonyak, új célokat alakíthatnak ki. Hogyan juthatunk el rejtett szintekre, hogyan játszhatjuk végig a játékot a leggyorsabban: vagy úgy, hogy senkit sem ölünk meg, vagy hogy szedjük össze a pályákon az összes kincset. A játékosok sokszor olyan bugokat fedeznek fel, amire a játék programozói sem gondoltak, pl. hogyha a rakétavetővel magunk alá lövünk, akkor a robbanás ereje a levegőbe röpít és így eredetileg elérhetetlen helyekre is eljuthatunk.
Ahogy a számítástechnikai kapacitás növekszik, hamarosan képesek leszünk akár egy bolygó, vagy egy teljes univerzum szimulálására is, a szimulációban kifejlődő vagy a programozók által teremtett értelmes lényekkel együtt. (Egyesekben még az is felmerült, hogy mi magunk is egy ilyen szimulációban élünk.)

Vajon mi a szimulációban létező élőlények életének a célja, ha egyáltalán létezik célja az életüknek? Lehetséges, hogy a programozók egyszerűen elindítottak egy szimulációt, nem szándékoztak létrehozni élőlényeket, azok a szimulált univerzumban beinduló evolúciós folyamat során, mintegy melléktermékként jöttek létre. Az univerzum tervezői nyilván nem szándékoztak célt adni a létrejött értelmes élőlényeiknek, de azok hozzánk hasonlóan úgy szelektálódtak az evolúciójuk folyamán, hogy próbáljanak életben maradni, szaporodjanak, ismerjék meg a világot, keressék a boldogságot, ésatöbbi. Ezek olyan életcélok, amelyek lényegében minden, az evolúcióban sikeres értelmes lény számára észszerűnek tűnnek.

Most képzeljünk el egy olyan nárcisztikus Programozót, aki olyan lényeket szeretne létrehozni a szimulációban, akik őt imádják és azt akarja, hogy a teremtényei az általa meghatározott erkölcsi törvények szerint éljenek. Ezért a Programozó kinyilatkozza a teremtményeinek, hogy szimulált életük célja az ő imádata, valamint az, hogy engedelmeskedjenek neki. Azok a teremtények, akik eléggé imádják őt és betartják az erkölcsi szabályait, azok szimulált földi pályafutásuk végeztével a szimulált mennyországba kerülnek, ahol örökkön-örökké boldogságban élhetnek, míg az engedetlenek a szimulált pokolba kerülve az idők végezetéig kimondhatatlan kínokat kell, hogy átéljenek. (Egy szimulált eretnek szerint a Programozó előre meghatározta, hogy kik kerülnek a mennyországba és a pokolba, és ezen a teremtmények nem változtathatnak a viselkedésükkel.)

Tegyük fel, hogy a Programozó nem elégszik meg ennyivel, már a szimulált földi életük során természeti csapásokkal, éhínséggel, betegségekkel, járványokkal, földrengésekkel, vulkánkitörésekkel, szökőárakkal, özönvizekkel, meteorbecsapódásokkal, szupernóvákkal, gamma-kitörésekkel kínozza, gyilkolja teremtményeit.

Elképzelhető, hogy a Programozónak még ez is kevés, azt követeli a teremtményeitől, hogy emberáldozat mutassanak be neki, például hogy ártatlan csecsemők testrészeit vágják le a vele kötött szövetség szimbólumaként; vagy hogy a játékosok más módokon büntessék egymást a Programozó által rájuk kényszerített törvények be nem tartásáért (például megkövezéssel, csonkítással). A szimulált teremtmények közül azok, akik leginkább hajlamosak a kétkedésre, elkezdik megkérdőjelezni, hogy ténylegesen a Programozó imádata és parancsainak követése lenne az életük célja. Miért lenne a Programozónak joga előírni, hogy imádják és kövessék a szabályait? Csupán csak azért, mert ő a teremtőjük és ha nem engedelmeskednek, akkor a végtelen jó jutalma helyett a végtelen rossz büntetését kaphatják? Ez egyszerű erőszak, kényszerítés; aminek engedelmeskedhetnek ugyan, de ettől még a mennyországba jutás nem lesz feltétlenül az életük célja. A Programozó által előírt erkölcs még akkor sem lesz objektív erkölcs, ha az egyébként a lehető legnemesebb erkölcsi elveken alapszik – csupán egyfajta erkölcsi rendszer, amit a Programozó rájuk akar kényszeríteni.

Egyes teremtmények úgy dönthetnek, hogy nem hajlandóak a Programozó játékát játszani. Ők örökké akarnak élni. Meg akarják hackelni a szimulációt, hogy jobbá tegyék a világot, vagy új világot teremtsenek. A legmerészebbek odáig is elmennek a hackeléssel, hogy információkat szerezzenek a valódi világról és ha lehetőség nyílik rá, akkor bosszút álljanak a Programozón a sok szenvedésért.

Nyilván rájöttetek már, miért játszottuk ezt a gondolatkísérletet. Nagy Gergely a Kálvinista Apologetika oldalán közzétett posztjában ugyan is azt írja: „De ha Isten nem létezik nemcsak értelme vagy objektív értéke nincs az életünknek, hanem célja sem.” Fogalmazzuk ezt át egy kicsit: „De ha a Programozó nem létezik nemcsak értelme vagy objektív értéke nincs a szimulált élőlények életének, hanem célja sem.”

A probléma az, hogy akkor sem létezik objektív erkölcs, akkor sincs a szimulált élőlény életének célja, ha a Programozó létezik. A gondolakísérlet alapján világos, hogy a Programozó bár állíthatja, hogy szerinte mi helyes erkölcs az általa teremtett világban, hogy szerinte mi a teremtményeinek az életének a célja, ez csak egy vélemény. A Programozó fenyegetheti a teremtményeit, hogy ha nem imádják; ha dacolnak vele, akkor örök szenvedésre ítélheti, vagy akár a létezésből is kitörölheti őket, de ő maga valójában nem több, mint egy végső diktátor, egy Égi Sztálin.

Nagy Gergely azt írja, hogy az ateisták életének nincs objektív célja, értelme. Szerinte mindegy, hogy gyarapítjuk-e az emberiség tudását, kultúráját, hozunk-e örömöt, boldogságot a világba, semmi az eredmény. Meghalunk és az Univerzum is elenyészik. Erre mondhatjuk azt, hogy még ha meg is halunk, akkor is hozzájárultunk az emberiség boldogságához, jobbá tételéhez, tehát volt értelme az életünknek – még ha nem is objektív, csak szubjektív értelme. Másrészt nincs olyan természeti törvény, hogy ne élthetnénk ezer, millió vagy milliárd évekig vagy akár örökké.

Való igaz, jelenleg úgy tűnik, hogy az Univerzum nem lesz örökké alkalmas az életre, a hőhalál állapotába kerül, még az atomok is szétszakadnak majd. De vajon millió, milliárd év múlva a kései utódaink, vagy esetleg mi magunk, nem leszünk-e arra képesek, hogy új univerzumokat teremtsünk? Akár jobbakat is, mint a jelenlegi, és univerzumról univerzumra költözve éljünk, a multiverzum nomádjaiként? És mindenekelőtt arra, hogy végre a saját szabályaink szerint játszhassunk?

júl 17, 2020
2
5
min read