A kreacionizmus a legnagyobb csapást a keresztény vallásokra méri

Amikor hitvita alakul ki egy hívő és egy nem hívő ember között, akkor az alapkérdés Isten létezése köré fonódik, ez a vita pedig jellegénél fogva is elméleti síkon folyik. Az egymásnak feszülő érvek a logika szabályait követik, még annak ellenére is, hogy a vita esszenciális kérdésére, Isten létezésére vagy nem létezésére, bizonyossággal így sem válaszolhatunk.

Léteznek ugyanakkor „gyakorlati hitviták”, amelyek a hit kézzelfoghatóbb manifesztumaival, például az írások boncolgatásával, az azokban elhangzottak bizonyításával, vagy épp hamisságuk alátámasztásával igyekeznek ad absurdum e kérdésben döntést hozni. Teista nézőpontból ilyen „boncolgatás” a kreacionizmus, ateista nézőpontból pedig jó példa lehet Jézus történelmi tényének tagadása.

A keresztény manifesztumok bástyája a Biblia, amely több formában találkozott a modern tudományokkal.

Az egyik az objektív hitelesítés vagy cáfolat formája. Ilyen például a Biblia történelemtudomány és alkalmazott segédtudományaival történt találkozása, aminek köszönhetően sok bibliai utalást mára történelmi tényként kezelhetünk. Többek között, mert régészeti módszerekkel is igazoltak állításokat (lásd bibliai régészet elmúlt száz esztendejének történetét), és természetesen van más kijelentés is, amire vagy még nem találtunk bizonyítékot, vagy elvi jellege miatt egzakt módszerekkel sosem fogunk, és vannak, amelyeket a tudomány megcáfolt már. Ez a találkozás sokat segített a vallások történelmi környezetének feltárásában, ezáltal pedig a múltunk és kultúránk jobb megismerésében, amiből mindenkinek előnye származik.

A Biblia másik találkozása a tudományokkal a szubjektív hitelesítés, amelynek zászlóshajója a kreacionizmus. Az előzőekhez képest itt egy meglehetősen eltérő jelenséggel van dolgunk, hiszen a kreacionizmus a nagy és örök kérdést, Isten létét, a teremtés tényének igazolásával, a mindezt elvető tudományos nézetek cáfolatán keresztül, mégis annak módszereivel kívánja bizonyítani. Szubjektívvé a prekoncepciók, valamint a vizsgálati módszerek és a bizonyítékok mazsolázása miatt válik. 

Azonban mielőtt bárki fejest ugrana egy elhúzódó vitába a kreacionistákkal, érdemes a szőrénél megragadni a jelenséget. A kreacionizmus ugyanis nem a tudomány problémája. Az igazi csapást épphogy a keresztény vallásokra méri.

A meztelenre vetkőztetett Biblia rútságáról

A kreacionizmus legnagyobb hibája a Biblia szó szerinti értelmezése. Erre a problémára pedig nem is a tudománynak kellene válaszolnia, hanem a vallásnak. A kreacionisták módszertanában ugyanis épp az veszik el, amit a hit, a spiritualizmus adni hivatott: az írott kontextusok lelke, azaz a szimbolika. Emiatt az égi és a földi távolság nem is a tudományos és a kreacionista nézőpont, hanem a katolikus és protestáns dogmatika és a kreacionizmus között ásítozik.

A Biblia szó szerinti értelmezésének logikája azonban más szempontból is hibás. A Biblia egy komplex erkölcsi tanítás, amelyet eleinte szó szerint értelmeztek. Ám idővel egyre szimbolikusabbá vált a jelentéstartalma, s éppen ezért koronként változott annak értelmezése is. Ennek egyszerű oka, hogy sok ezer évvel ezelőtti írásoktól túlzás lenne elvárni, hogy a jelenünk szóképeivel operáljon és napjaink köznapi szóhasználataival írja le problémáinkat, mi több, válaszoljon azokra. Aki a Bibliába menekül válaszokért, nem konkrétumokból, hanem a szimbólumokból merít, amely a katolikus értelmezés szerint a Biblia  „lelki” olvasását jelenti. A komplex, jelenünk tudását meghaladó témákban sokszor ma is csak a szimbólumokra támaszkodhatunk. A szentírások gyűjteménye az emberen túlmutató témát próbál szavakba önteni, éppen ezért is tekinthető a szimbólumok „mekkájának”. 

A Biblia szó szerinti értelmezésének kritikája Spinoza óta vitatéma. A felvilágosodás teológusai és hitéleti gondolkodói pl. Strauss, Bauer, Astruc, Paulus és még sokan mások, külön választották a leírt történelmi tényeket a szimbolikus magyarázatoktól. Az indokok és motivációk eltérőek voltak, számomra mégis a német protestáns hittudós, Paulusé a legérdekesebb. Meglátása szerint,

szimbolika nélkül hazuggá válnának az evangelisták.¹

A nézőpont napjainkra se változott.² John Shelby Spong protestáns teológus, egyenesen eretnekségnek tartja a szó szerinti értelmezéseket, és komoly erőfeszítéseket tesz e hibás beidegződés amerikai hagyományaival szemben, amelynek elcsallingózott ágáról nőtt ki a kreacionizmus is. Spong egy kiváló, magyarul is olvasható interjúban remekül szemlélteti a bibliai szimbólumok jelentőségét. Kitér a szó szerinti értelmezések fundamentalista tüneteire, valamint arra, hogy

a szimbolika lehetőségeinek ismeretlensége végső soron a tudatlanságból fakadó probléma.

Roger Wolsey amerikai metodista lelkész a biblia szó szerinti olvasóit fundamentalistáknak tartja, nyilvánvaló megszégyenítő szándéktól vezérelve, az ateistákhoz hasonlítja őket,³ nem is sejtve, hogy mekkorát téved. A kreacionizmustól a fragmentálódott protestáns egyházak közül az evangélikusok határolódtak el határozottan⁴.

A katolikus nézőpont a protestáns egyházak szemléletéhez képest felvilágosultabb. A katolikus értékekkel a tudomány nem ütközik ilyen látványosan, a kreacionizmusban elutasított ősrobbanás, vagy az evolúció teljesen elfogadott. A második vatikáni zsinat a Teremtés könyvének és Biblia egészének szó szerinti értelmezése ellen foglalt állást 1965-ben. Ez később sem változott. Joseph Ratzinger még bíborosként 1993-ban, a Pápai Biblikus Bizottság vezetőjeként, a "Szentírásmagyarázat az Egyházban" címmel megjelent kötetben, egyenesen a Bibliából indít e témával kapcsolatban. Mint írja, „a bibliamagyarázat nem korunk problémájaként merül fel, amint azt néha gondolják. Magában a Szentírásban olvashatjuk, hogy az Írás megértése néha nehézséget okoz. A Bibliában világos szövegek mellett homályos helyeket is találunk.” Ezt követően pedig hosszan sorolja azokat a bibliai részleteket, amelyeket aligha lehetett és lehet szimbolika nélkül értelmezni (Dán 9,2), (Iz 53,7-8), (Csel 8,30-35), (2 Pét 1,20), (2 Pét 3,16). A könyvben a régi írások, így a Biblia történeti-kritikai szükségessége mellett kitér az „inkulturációra” is, azaz a „sugalmazott írás” más nyelvre történő átültetésének problémájára, „hiszen egy fordítás (értsd biblia-fordítás – szerk.) valójában mindig több, mint az eredeti szövegnek egyszerű áttétele egy másik nyelvre. Valamely nyelvről egy másikra való áttérés szükségképpen magával hozza a kulturális közeg megváltozását: egy új nyelvben nem ugyanazok a fogalmak, s eltérő a jelképek jelentése is, mert azok más gondolkodási hagyományokból és eltérő életformákból származnak.”⁴ A katolikus értelmezés a szimbolizmust tehát még mélyebbre ágyazza. Ahelyett, hogy az olvasó képességeihez/szokásaihoz kötné annak alkalmazhatóságát, a nyelv szükségszerű részévé nyilvánítja, s így teszi azt kikerülhetetlenné. A Pápai Biblikus Bizottság teljes dokumentuma itt olvasható.

Összefoglalva tehát az általános teológiai nézőpontokból sem fogadható el a kreacionalizmus, s végképp nem szentesíthető a hit bástyájaként. A hitet is kikezdő alapok mögé állva kardoskodni ostoba és hazug dolog, végsősoron pedig bűn.

A kreacionizmussal a szövegekbe rejtett szimbolizmus vész el, amely régóta védelmet nyújt a hit számára a ráció, a materiális világ mérhető dolgainak sokszor metsző valóságával szemben. Profán ateista nézőpontból nézve, a kreacionizmus így a hívők saját alternatív valóságát semmisíti meg. 

A szimbólumok léte és jelentősége tehát nem kérdés, a kérdés sokkal inkább az, hogy miképpen értelmezzük őket. S ez rávilágít arra, hogy az ateisták miért tartják veszélyesnek egy fikciós szimbolizmus tényként történő elfogadását.

A Biblia, ha valóságnak tekintjük, nyers olvasatban és szimbolikus értelmezésben is közveszélyes lehet. Az előbbi a fundamentális, életszerűtlen, sőt, sokszor életidegen társadalmi attribútumai miatt, az utóbbi – a történelmi tapasztalatokból kiindulva – az egyéni hatalmi és politikai indítékok és érdekek szintjére silányított torzítások következményeiért.

A Biblia ugyanakkor egy ateista számára is kulturális jelentőségű alkotás, az elutasítása pedig nem annak tartalmiságával szemben, hanem annak igazságként való értelmezésében keresendő.

Az ateista nem elégetni akarja a Bibliát, hanem csak igyekszik megmutatni a könyvtár azon polcát, ahol még a Bibliának is jobb sorsa lenne, ez pedig a mitológiák sora. Úgy gondoljuk, hogy szimbolikáját irodalmilag kellene élvezni, nem szó szerinti, vagy kikövetkeztetett, illetve kinyilatkoztatott igazságtételekként…

A mitológia egy fantasztikus tudástár. Mindenkinek érdemes lenne mindet elolvasnia belőle, hiszen ezek a történelmünk, a gondolkodásunk és a kultúránk meghatározó színes mozaikjai. Szimbólumok nélkül, önmagukban azonban semmit sem jelentenek. Ilyet még egy ateista sem kívánhat. Nem azért, mert kényszert érez megvédeni bármelyik vallást, hanem mert

egy ateistának is érdeke védeni a civilizációs hagyatékokat, így a kultúrát, amelynek kimetszhetetlen része az irodalom, annak valamennyi eszközével, így a szimbolikával együtt. 

Persze az sem kizárt, hogy túlgondoltam az egészet. Lehet, hogy a kreacionizmus jelenségének kérdésére sokkal egyszerűbb a válasz is. Szerintem sem ezek a viták fogják a hívő embert elbizonytalanítani, mint ahogy egy nem hívőt megtéríteni⁶. Ezért is gondolom azt, hogy a kreacionizmusnak nem is a meggyőzés az elsődleges célja, hanem sokkal inkább a meglévő nézetek elhomályosítása.

Farizeusok tánca a húsosfazék körül

Történelmi tanulságok igazolják, hogy a vallások hitbéli intézményeinek, azaz az egyházaknak sosem volt elegendő a szakrális és spirituális pozíciók uralása egy társadalomban. Ez könnyen izolációhoz vezethetett volna, amely a befolyás- és hatalomvesztéssel, végül pedig az anyagi források megcsappanásával jár. Különösen igaz lehet ez egy szekuláris társadalomban.

A pozícióharc sok szálon folyik, miért is ne folyhatna a tudomány kerekasztalának székeiért? 

A kreacionizmust egy dialektikai trójai falónak tekinthető, amit a világ két legbefolyásolhatóbb embercsoportjával szemben alkalmaz több egyház, a politikusok és a gyerekek megtévesztésére. 

Az elmúlt évtizedek tanúsága szerint, egyre kevesebb elég ahhoz, hogy valami tudományosnak tűnjön, és már a látszat is elég ahhoz, hogy az aktuálpolitika a demokratikus intézményi eszmék látszatát fenntartva támogasson tudománytalan nézeteket is. A nemesnek tűnő szándékkal azonban káros nézetek kaphatnak így validációt, miközben ennek társadalmi felelőssége a lakosság "vitatkozó" közösségire hárítódik.

A pozícióharc sokszor lehet eredményes. Magyarországon így történhet meg, hogy a kreacionista tanok rendszeresen beszivárognak a közoktatás falai közé, amivel szemben csak egy szekuláris állam immunrendszere nyújthatna védelmet.

Azokban az országokban azonban, ahol a döntéshozók a szellemi progresszió elsikkasztásával fizettetik meg a jelenük hatalmi pozícióit, s a józan ész teljes elárulása közben a demokrácia megmentőiként is tetszeleghetnek saját maguk és támogatóik előtt, erre aligha lesz lehetőség.

A magyar helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy nemrégiben kreacionista kísérleti tananyag fejlesztése kezdődött el állami támogatással, amire még az Egyesült Államokban sem volt példa. A tananyag állítólag nem lenne kötelező, azonban e választhatóság lehetőségének felvetése is cinizmus, méltatlan minden józan emberre, tanárokra, diákokra és szülőkre nézve is.

Az elmúlt 10 évben mindenki láthatta, hogy apró lépésekkel bárhova el lehet jutni

10 évvel ezelőtt ki gondolta volna, hogy ilyen lesz Magyarország, mint most? Népharagot kirobbantó hatalmas lépések helyett, észrevehetetlen apró kis lépések ezrével dübörögött át rajtunk a mindent elemésztő kultúrhac évtizede és megállíthatatlanul halad tovább.

Ha egyelőre még nem is országos lefedettséggel, de a kreacionizmus gyakorlati céljainak több apró lépés segített. A tudományos nézetek valódiságának relativizálásával hozzájárulhatott sok gyermek világképének összezavarásához.

A trójai falóba csomagolt teremtéstan, immáron nem hittanórák tematikájában, hanem kvázi validált tudományos nézőpontként kerül a fiatalok elé, látszólag azonos szintre emelve azt a modern tudományos nézetekkel.

Az efféle ellentmondások súlyos zavarokat okozhatnak a gyermekek személyes értékrendjének alakulásában, nem beszélve mindennek következményeiről, amelyek a későbbi döntéseik meghozatala során köszönhetnek vissza, a társadalmi vetületekről nem is beszélve.

A kreacionizmus ellen felszólalni tehát nem Isten ellen való kiállás. Ellenkezőleg, a kultúra, a hit és az emberi intellektus védelme melletti következetes elköteleződés.

Megjegyzések

1. Paulus egy kortársa Reimarus filozófiai nézetét igyekezett ezzel cáfolni, aki a szinoptikus evangéliumokat azok ellentmondásossága miatt hazugságoknak tartotta.
2. Óriási az irodalma a témának, itt azonban terjedelmi korlátok miatt csak pár Európában is ismert protestáns teológusra szorítkoztam.
3. Roger Wolsey kiválóan rámutat arra, hogy a köznapi kontextusban milyen megalázó szerep jut az ateistának, hiszen pont egy olyan közösség nevében állít alaptalanságokat és igyekszik másokat is megszégyeníteni, amelyik hite szerint is ez ellen kéne aktívan szerepet vállaljon.
4. Az Evangélikus egyházakat tömörítő Lutheránus Világszövetség nyilatkozatában.
5. 2014-ben a Magyar Narancsban egy remek cikk olvasható Tarjányi Béla szentíráskutató, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat ügyvezető elnökével és Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkárával, akik közérthetően vázolják fel a fordítással kapcsolatos protestáns-katolikus eltéréseket is. A protestánsoknál hangsúlyozottan nagy szerepet kap, hogy az eredeti szövegekből kötelező fordítani. A katolikusoknál nincs akkora súlya a precizitásnak, hiszen az ugyanolyan sugalmazott szöveg, mint az eredeti. Ám az, hogy a sugalmazottság pontosan hol van a szövegben, arról viszont nincs konszenzus az egyházon belül. Pecsuk szerint ez a szöveg jelentésében, értelmében van, nem a szavak vagy a betűk szintjén. Éppen ezért a mai Biblia-fordítás a nagyobb nyelvi egységek szintjén zajlik.
6. Ezt a cikket megjelenés előtt több barátomnak is elküldtem, akik között hívők és ateisták is vannak. A hívő barátaim állásfoglalása jellegében ugyanaz volt, jelezték nekem, hogy értelmetlen az aggodalmam, és „túlpörgöm" a kreacionizmus jelentőségét. Meglátásom szerint azonban a félelmem nem alaptalan, már csak azért sem, mert a társadalomban apró lépésekkel történhetnek idővel nagy változások, a kreacionizmust pedig egy apró lépésnek tartom, ami más apró de káros lépéseknek megágyazhat. Az apró lépések szürrealizmusára kis példa hazánk is, 10 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt számtalan olyan, politikai manőver, kommunikáció és egyéb közéleti jelenség, ami napjainkban teljesen hétköznapinak számít s amit apró sok jelentéktelennek tűnő, a nagy képet tekintve azonban célzott lépésekkel értek el. Az előnyös folyamatok is ilyen apró lépésekkel indíthatók útjukra. Nekünk azonban törekednünk kell arra, hogy az apró lépések sose visszalépések legyenek. Ez a cikk végső soron e személyes törekvésem sóhajának is tekinthető.