Nem az isten pénze

Isten pénze

A szélesebb közvélemény a fundamentalista keresztény 777blog.hu-t  leginkább arról az általuk szervezett beszélgetésről ismerheti, ahol Kásler Miklós és Csókay András a tudomány és a keresztény hit összeegyeztethetőségéről beszélt.

 

 

Pontosabb lenne talán a „beszélt volna” kifejezés, hiszen a gyakorlatban a vendégek éppen arról tettek tanúbizonyságot, hogy még az olyan alapvető tudományos elméleteket sem hajlandóak elfogadni, mint például a kvantummechanika, a relativitáselmélet, és az ősrobbanás. Itt hangzott el (az akkor még nem miniszter) Kásler Miklós azóta elhíresült mondata is, miszerint a tízparancsolat a halálos betegségek 70-80%-át gyógyítja. (Kásler Miklós „forradalmi” gondolatait  egyébként anno mi tártuk a szélesebb közvélemény elé.)

A blog a lehető leginkább Fidesz-KDNP-kompatibilis keresztény vonalat képviseli, jelmondatuk a „Hit nem magánügy”. Gyakori témáik a házasság előtti nemi élet tilalma, a „tisztaság”, az abortusz, az LMBTQ emberek, a „keresztényüldözés” (értsd: ha valaki fellép az ellen, hogy a keresztények rákényszerítsék a vallásukat), a keresztény focisták- és focicsapatok; talán csak a migránsozásba nem álltak még bele teljes erővel. A blog vezéralakjai rendszeres szereplői a kormánypárti médiának. Egyikük, Vágvölgyi Gergely, konkrétan a Hírtv visszafoglalása utáni napokban fájlalta magában a Hírtv-ben, hogy kevés az olyan médium, ahol megjeleníthető lenne a keresztény  álláspont. 

Talán részben az egyik tagunk által írt facebook bejegyzésre is reagálva a napokban a 777blog oldalán egy olyan poszt jelent meg, amelyben igyekeznek cáfolni a tényt, hogy a bloghoz gyanús pénzek, támogatások érkeznek (és nem kizárólag a támogatói adományokból működik).

Ezt a blog volt munkatársa, a szintén erősen konzervatív vallási nézeteket képviselő, de kormánykritikus „sztárpapnak”, Hodász Andrásnak a Válaszonline-nak adott interjúja is alátámasztja:

„– Remek. Akkor tehát: igaz-e az a szerkesztőségünkbe több forrásból is eljutott hír, hogy a 777 blogot, amelynek alapítása óta afféle sztárszerzője volt, azért hagyta ott idén, mert a kormány elkezdte pénzelni a közösséget?

– Hú. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem volt benne – és hát, épp most beszéltük meg, hogy nem hazudhatok. De a történet ennél jóval bonyolultabb és árnyaltabb.”

Nézzük, hogy mire is gondolt Hodász András! A Népszabadság cikkéből tudhattuk meg, hogy a 777 Közösség Egyesület 27,2 millió forintot kapott a kormánypropagandába illeszkedő, a „keresztényüldözéssel” foglalkozó Stand for Christians - S4C.news portál üzemeltetésére: 

„A támogatás mértékéről Vágvölgyi Gergely, a portál főszerkesztője nyilatkozott nekünk (a Miniszterelnökséget is kérdeztük, de ők nem válaszoltak). Vágvölgyi hangsúlyozta, hogy a 27,2 millió forint csak keretösszeg, az év végéig fel nem használt forrásokat visszaküldik az államtitkárságnak. A főszerkesztő szerint nincs személyi átfedés az ÜKERHÁT (Üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság) és keresztény portál munkatársai között – a pénzt az oldal felelős kiadója, a 777 Közösség Egyesület kapja, de ebből nem költenek magára az egyesületi működésre.”

Mivel a 777blog oldalán a 2018. évi beszámoló nem található meg, így nem tudhatjuk, hogy vajon visszaküldtek-e egyetlen forintot is a kapott 27,2 millióból. A S4C.news portállal kapcsolatos elszámolás tekintetében várjuk Azbej Tristan államtitkár vagy a 777blog válaszát. Kérdés persze, hogy vajon milyen szakmai referenciát tudott felmutatni a 777 csapata, amivel elnyerhette a szerződést a portál üzemeltetésére - és vajon az elvégzett munka mennyire volt arányban a kifizetett összeggel.

A 777blog 2018-as  nagy durranása az Erkel Színházban a torinói lepel „kutatóját”, a fizikus Dr. John P. Jacksont felvonultató est volt. Dr. John P. Jackson, aki valóban részt vett az ereklye 1978-as vizsgálatában, az erőteljesen keresztény szellemiségű Turin Shroud Center of Colorado-t vezeti, és leginkább keresztény körökben számít a lepel elismert kutatójának. Természetesen Kásler Miklós maga is a torinói lepel nagy rajongója, szerinte egyetlen bizonyíték sem szól az ellen, hogy az valóban Jézus halotti leple lett volna. Az est fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége-, egyházi fővédnöke Böjte Csaba ferences rendi szerzetes volt.

A közmédia ennek megfelelően teljes mellszélességgel a 777blog rendezvénye mellé állt, az M5 csatorna egy dokumentum filmet készített róla (ezt az est folyamán le is vetítették), a moderátor pedig az M4 csatorna sportriportere, Mohay Bence volt. Ezek nyilván nehezen forintosítható természetbeli támogatások; más a helyzet viszont a terembérlettel.

Az egyik tagunknak írt facebook üzenetben a 777blog főszerkesztője ezt írta: „Ezenkívül egyszer kaptunk kormányzati támogatást, a 777 Offline rendezvényére az Erkel Színházat saját kézből képtelenek lettünk volna kibérelni 2018 őszén.” Vajon milyen alapon és mennyi pénzt kapott a 777blog a színház 843 995 Ft + ÁFA összegű kibérlésére, és miért kért adományt az esten résztvevőktől a költségekre?

Újabb szálakon is érkezhettek azonban gyanús pénzek a 777bloghoz, a Gulyás Márton-féle Partizán készített például egy dokumentumfilmet az úgynevezett "rablópárt-csalásról". A filmből kiderül, hogy  a kamupártok az államtól kapott kampánypénzekkel gyakorlatilag "szabadon távozhattak", a kormány nem tett lépéseket a százmilliók visszaszerzése érdekében. Egy ilyen csalássorozathoz köthető személy finanszírozta például a 777blog Papkaland című műsorát. Természetesen nem állítjuk, hogy a produkciót az adófizetőktől lopott pénzből finanszírozták volna. 

Azt viszont biztosan tudjuk, hogy évente 100 milliárd forint áramlik -részben az ateista adófizetők pénzéből- a kormánnyal jóban lévő egyházakhoz, egyházi szervezetekhez. Nem gondoljuk, hogy a 777blog jobban kiárusítaná a kereszténységet, mint más hasonló platformok. Mindössze egy működési módra szeretnénk felhívni a figyelmet; arra, hogy hogyan hálózza be a kormány az akár jó szándékú keresztény fiatalokat is.

aug 21, 2019
25
4
min read