A politikai kereszténység eredményei

Trump imádkozás

Hívők imádkoznak Trumpért

Mit tanulhat a világ az Egyesült Államok fővárosában január hatodikán történt eseményekből? Elsősorban azt, hogy nem mindegy, mit hisznek mások otthon, a négy fal közt.

Ami történt,az ugyanis nem kizárólag az Egyesült Államok negyvenötödik elnökéről és az ő egójáról, vagy hatalomvágyáról szól, hanem többek közt arról, hová vezethet a manipuláció, illetve az összeesküvés-elméletek korlátlan terjesztése.
Ezek az események bizonyos szinten egyenes következményei az Egyesült Államok hagyományos, sajátos, és politikai hatalomra törekvő keresztény kultúrájának. Egy olyan kultúrának, mely Donald J. Trump-ot hatalomba emelte, és elnöksége idején, ennek hibái és káros hatásai ellenére, büszkén támogatta. Elsőre ez úgy hangozhat, mint egyike a Trump által terjesztett összeesküvés-elméleteknek, de az evangéliumi keresztény mozgalmak és a Donald Trump kapcsolata ismert, és nyíltan vállalt.

Egy felmérés szerint a fehér evangéliumi keresztények 80%-a támogatta Trump elnököt, annak többszörös válásai, durva beszéde, pornószínésznőkkel való kapcsolatai, és hiányos bibliai ismereti ellenére. Egyes keresztény vezetők - akár az elnöki irodában - látványos imádkozást hajtottak végre Trump elnököt támogatva. Cserébe Trump eljátssza a szó szerint Bibliát lóbáló elnököt a kamerák előtt. De itt nem csak a mondhatni, tőle megszokott túlzásról van szó, mint amikor például fellépései során ölelgeti és csókolgatja az amerikai zászlót.

Ezek a fellépések nem véletlenszerűek, és megvan az áruk is. Nyáron, a pandémia közepén és ellenére, a George Floyd halála utáni, amúgy békés tüntetések nem akartak abbamaradni. Ezek egyike pedig rosszkor volt rossz helyen; pont Trump elnök útjában a szomszédos templom felé. Pont amikor az elnök át akart menni, hogy kamerák kereszttüzében látványosan feltartsa és csókolgassa a Bibliát. Mivel az afroamerikai kisebbség emberi jogaiért és a rendőri erőszak ellen békésen tüntető tömeg útban volt, ezért a tüntetést könnygázzal oszlatták fel.

Lehet erre azt mondani, hogy Donald Trump csak egy showman, és mindenkinek egyértelmű, hogy ő maga valójában nem hisz ezekben a dolgokban, és csak azért viselkedik így, mert így magára irányíthatja az oly nagyon áhított figyelmet. De ha még ez igaz is, a kérdés továbbra is fennáll: hogy maguk a konzervatív, és keresztény értékeket valló szavazók, illetve vezetők miért fogadják ezt el? Számukra talán nem egyértelmű, hogy mindez csak képmutatás?

A vallás mint politikai eszköz

Az amerikai politikában kikerülhetetlen a nagyon vallásos szavazók bázisa. Ha pedig valaki nem tudná, itt nem kizárólag vasárnaponként templombajáró idős korosztály csendes támogatásáról van szó, amihez például Magyarországon szokhattunk; hanem egy határozottan, és hangosan keresztény rétegéről a társadalomnak, mely ugyanakkor erőteljesen konzervatív értékeket is vall. Tehát tulajdonképpen a politikai kereszténységről ; mely a közellenségnek kikiáltott muszlimokhoz képest tényleges politikai, és gazdasági hatalommal is rendelkezik.
A konzervatív, déli, és keresztény szavazókat először Kevin Phillips, Nixon elnök egyik politikai tanácsadója hozta be a republikánus párt soraiba. Ez volt az úgynevezett déli stratégia, mely az 1968-as választások során alkalmaztak, és amely sikert hozott számukra a választás végkimenetelében is.
Phillips ugyanis rájött, hogy az úgynevezett „déli államok”, mint Arkansas, Louisiana, Mississippi, Alabama, és Georgia jelentős konzervatív, és egyben rasszista elveket valló szavazóbázissal rendelkezik; ezt a bázist pedig akár a saját jelöltjük mellé is állíthatják, ha a jelölt számukra tetszetős dolgokat mond.

Ebben egyszerre jelennek meg a nyíltan rasszista elemek, a hagyományos nemzeti értékre való hivatkozás, és a vallási elemek is. Ez a stratégia olyannyira sikeres volt, hogy hatásai mind a mai napig érezhetőek az amerikai politikában, de különösen a republikánus párton belül, melynek Trump is a tagja. Utóbbi az első elnöki kampánya során kezdte ezt a taktikát alkalmazni, és ami 2016-ban számára is meghozta a várt sikert, annak ellenére, hogy a szavazatok többségét nem kapta meg.

Tehát itt nem egyszerűen arról van szó, hogy valaki egyszerre keresztény, és szereti a hagyományokat is. Az amerikai déli államokban a keresztény-konzervatív mozgalom erőteljesen autoriter, nacionalista, és fehér-felsőbbrendűség-párti, illetve gyakran militarista. Ezek közt találunk olyan keresztényeket, akik a bibliai próféciák egy olyan értelmezésében hisznek, miszerint az apokalipszist megelőző utolsó nagy csatát Izrael állam területén fogják megvívni a jó és a rossz erői, és ezért úgy elviekben, mint a gyakorlatban támogatják Izrael államot, valamint a Közel-kelet különböző háborúit, melyek hitük szerint pontosan ezt a folyamatot segítik elő. És mielőtt azt mondaná valaki, hogy ez valami népszerűtlen, kis szélsőség, maga George W. Bush, az ország negyvenharmadik elnöke, is hasonló nézeteket vallott, és egy alkalommal ezzel próbálta meggyőzni az akkori francia elnököt, Jacques Chirac-ot, hogy támogassa Irak megszállását.

És akkor sem elszigetelt esetről volt szó. Az ifjabb Bush több alkalommal tett hasonló kijelentéseket. Sőt állítása szerint Afganisztán és Irak megszállását egyenesen Istentől kapta, mint küldetést.

Az amerikai politika és a vallás keveredése nem tegnap kezdődött. Manapság viszont ez odáig fejlődött, hogy még ezen a mély-keresztény, és mély-konzervatív rétegen belül is kialakult egy még fanatikusabb réteg, amely szerint a jó és a rossz erői nem valahol messze és a közeljövőben küzdenek majd meg egymással, hanem ez itt, és most, Amerika szent földjén jelenleg is folyamatban van. Eszerint az Egyesült Államokat ateista, feminista, és muzulmán bevándorlók csoportja támadta meg, és nekik, mint keresztény patriótáknak a feladatuk a hazájukat megvédeni ezektől.

Donald J. Trump pontosan ezt a réteget szólította meg, és emelte az általuk terjesztett összeesküvés-elméleteket a köztudatba. Ugyanakkor megpróbálta ő maga is alakítani ezeket a sokszor szélsőségesen különböző elméleteket, a saját személyes kultusza érdekében. Magyarán politikai eszközt formált egy olyan csoportból, amelynek a világképét elsősorban az általa hirdetett eszmék határozzák meg.

Trump nem csak az elnöki pozícióból, hanem a közösségi média és a sajtó ügyes használata által olyan mértékig volt képes fanatizálni híveit, hogy azok az ő felhívására megpróbálták megakadályozni a demokratikus hatalomátadást, miután Trump elvesztette az újraválasztási versenyt. Ennek során nemcsak csúsztatásokat, hanem egyenesen hazugságokat, és megfélemlítést is bevetett.

Mindennek eredményét láthattuk január 6.-án, amikor Trump rajongói lerohanták az országgyűlés ülését, mely a következő elnököt volt hivatott hitelesíteni. Mivel nem egyszerűen egy jelentéktelen és ideiglenes zavarról volt szó, hanem egy nagyon durva, és erőszakos támadásról, mely órákon át tartott, a képviselők többsége, illetve az őket segítő stáb, és az őket védelmező biztonsági szervek is jelentős traumát éltek meg. Többen valós életveszélyről számoltak be. Öt ember meghalt, és az elégtelen biztonsági intézkedések miatt több képviselő elkapta a korona-vírust miután több kollégájukkal együtt voltak órákig összezárva, és akik közül többen nem voltak hajlandók maszkot viselni- egy másik Trump által terjesztett ötlet alapján.

De azt, hogy a kongresszus épületét lerohanó tömegben voltak magukat kereszténynek vallók, nem csak abból tudni, hogy Trump rajongói közt szép számmal találunk keresztényeket. Hanem abból is, ahogy a támadás előtt keresztet állítottak, és azok körül imádkoztak.

Trump szavazók imádkoznak

illetve ahogy Jézus feliratokat

Jezus felirat

és zászlókat

Jézus a megmentőm, Trump az elnököm.
"Jézus a megmentőm, Trump az elnököm."
Jezus zászló

vittek magukkal a Trump zászlók mellett a támadás során. Majd a szenátus épületét elfoglalva Jézus nevét idézték meg, majd megköszönték a Mennyei Atyának, hogy „megáldotta őket ezzel a lehetőséggel, hogy kialhassanak az Isten által adott, és elidegeníthetetlen jogainkért”. Az imát a Qanon sámánnak nevezett ismert Trump rajongó vezette és itt teljes egészében megtekinthető.

Csak a show

Lehet persze minderre azt mondani, hogy ez csupán az amerikai politikára jellemző őrület, és ilyesmi nálunk nem történik meg; viszont azt is megfigyelhetjük, hogy az elmúlt évtizedben Magyarországon is megerősödtek az ehhez hasonló politikai lépések.
Magyarországon a kereszténység politikai szerepe a 2015-ös úgynevezett migrációs-válság ideje óta egyre hangsúlyosabb. Eljutottunk ugyanis a hagyományos értéket valló, és nyíltan református vezető által irányított párttól az európai keresztény kultúrát megvédeni kívánó hangos, politikai kereszténységig. Ne feledjük, hogy e jelenlegi magyar kormánynak is hasonló közegből eredeztethető, és hasonló taktikákat alkalmazó politikai tanácsadói voltak, és vannak jelenleg is. A világméretű összeesküvések ürügyével a civil szervezeteket támadó lépések is ilyen „importált” politikai taktikának tekinthetőek, és sikeresek is Magyarországon.

Úgy tűnik, hogy a hosszútávú stratégia része egy olyan politikai kampány, melyben ellenségekre van szükség. És mi lenne erősebb ellenség mint az abszolút jó és rossz erői közti összecsapás? Erre jók a vallás, különösen a kereszténység által képviselt világnézet elemei is, mert ezek eleve azt tanítják, hogy a jó és a rossz külső erők, mely ellen egy mindenható lény nevében kell küzdeni.

Hit és politika

De lépjünk egyet vissza, és tegyük fel a kérdést: Miért lenne szüksége egy felnőtt, szavazóképes embernek arra, hogy valaki megmondja neki, hogy ki az igazi ellenség, és kire kell szavaznia annak érdekében, hogy legyőzze azt? Miért lenne elfogadható, hogy egy politikus a saját személyes hitéről beszéljen nyilvánosan, és ennek alapján buzdítson politikai cselekvésre?
Ha nem fogadható el, hogy a „gyaurok felrobbantásáról” prédikáljon valaki, akkor miért fogadható el, hogy a közelgő választáson leadott szavazatról vagy egy megtörtént választás érvényességéről prédikáljon egy másik vallás képviselője? Még akkor is ha utóbbi keresztény.

Nem az lenne inkább a helyes, hogy egyetlen vallás vezetői se szóljanak egyenesen bele a híveik politikai döntéseibe? Ha a hívők a megfelelő útmutatás, és erkölcsi vezetés mellett nem tudnak egymagukban a szavazófülkében úgy szavazni ahogy az Istennek helyes, akkor az miért nem maradhat Isten és az adott hívő közt? Miért kell ezt vallási vezetőknek kézzel irányítani? Miért nem hagyják békén az embereket, hogy tévedjenek magukban, és ezt Istennel maguk rendezzék el?
A válasz mindezekre a kérdésekre az, hogy a kereszténységre jellemző világkép alapján az emberek nem képesek jó döntéseket hozni. Ezért mindenkinek szüksége van arra, hogy egy bölcsebb vezető erő, Isten, pontosabban: a Szentlélek formájában, útmutatást adjon. Mert máskülönben az ember téved, és rossz döntéseket hoz.
Egy ilyen világnézet keretein belül nem lepődhetünk meg azon sem, ha egy ilyen hit követői letagadják a felelősségvállalást, ami pedig egy egyenlő felek közti demokráciában alapvető lenne. Egy demokráciában, egy felelős, felnőtt ember vállalja akár a tévedéseit is.

De mi van, akkor ha egy ilyen gondolkodású embernek egy számára hiteles, és autoritás-figurának számító személy vagy forrás mondja azt, hogy valami nem úgy van ahogy elsőre tűnik? Vagy, hogy egy választás eredménye nem valós? És neki, valódi hazafinak, tennie kell valamit ezért.
A hazafiasság, kötelesség, és a mélyről jövő hitekre való hivatkozás, mint döntő tényező egy eléggé ügyes vezető kezében erőteljes eszközzé válhat. Ami akár odáig fajulhat, mint amit január 6.-án láthattunk lezajlani.
Mi van akkor, ha néhány év múlva tényleges kormányváltásra kerülne sor itthon is? Hasonló jeleneteknek kell majd tanúi legyünk? Vagy egy az amerikaihoz hasonló rendszerváltásra már egyáltalán nincs is lehetőség?
Mert miért másért lenne szükség a Trump elnököt kitermelő militarista, mély-konzervatív-, és mély-keresztény közegben megszületett gondolatokat behozni Magyarországra? Miért másért kellene a gyerekeknek egyházi iskolában, fegyvertartásról, és a katonaság dicsőségéről tanulni?

Ez lenne a huszonegyedik századi oktatás, ami felkészíti a következő generációt az életre? Milyen életet képzel el egy olyan vezetőség, mely szerint ideológiai háború közepén vagyunk, és ebben az ők szerepe megvédeni a keresztyén-konzervatív értékeket? Mi más lenne ezeknek a gyerekeknek az életcélja, ha katonaképesek lesznek, mint tölténynek lenni abban a fegyverben, amit egyesek politikai hatalom megtartására sütnek el?

Nem mindegy tehát

Hogy mit hisz a szomszéd, a haver, vagy a vidéki rokon. Mert lehet, hogy a keresztény konzervatív értékekre szavaz legközelebb, de az is lehet, hogy egy megfelelően karizmatikus vezető keze alatt eszközzé válik a politikai hatalomért folytatott harcban. Akár a szó szoros értelmében, mert meg van győződve róla, hogy csakis ő az igazság egyetlen tulajdonosa.

Rendben, de mit lehet ez ellen tenni? Vannak akik szerint a kérdés már rég eldőlt, és lehetetlen a rendszeren változtatni. A történelem alapvető tanulsága viszont az, hogy minden korban úgy tűnik, hogy a dolgok soha nem változhatnak meg, majd mégis történik valami más.
Ezért addig is, amíg a jelenlegi helyzet fennáll, amit egyénileg tehetünk az az, hogy beszélünk azokkal, akikről tudjuk, hogy valamiért hajlamosabbak hinni ezekben a káros gondolatokban. Vagy hajlamosak összeesküvés-elméleteknek hitelt adni. Esetleg nagyon nagy rajongói egy adott politikusnak vagy pártnak.
Megtehetjük, hogy a saját életünkben nem szakítjuk meg teljesen ezekkel az emberekkel a kapcsolatot. Még akkor sem, ha talán idegesítőek, és néha az agyunkra tudnak menni a legújabb elméletükkel.
Ismert ahogy a Donald Trump által támogatott őrültebbnél-őrült eszmék mögött gyakran elszigetelt, és magányos emberek rejlenek, akik épp ezek által az eszmék által találtak közösséget.
Tehát ha azonnal és teljesen kizárjuk az életünkből azokat, akik ilyesmiben hisznek, vagy akár urambocsá: keresztények, akkor ezzel elzárjuk őket attól a lehetőségtől is, hogy erre alternatívát lássanak. Ha mi magunk képesek vagyunk racionálisan gondolkodni, és egészséges szkepticizmussal közelítünk ezekhez az eszmékhez, akkor talán van olyan barátunk, rokonunk, vagy kollégánk, akire ráfér, hogy ezt egy olyan valakitől hallja, akit valóban ismer, és nem csupán egy arc vagy név a képernyőn.

Persze mindezt értelmes határok közt tartani. Mert ugyanúgy ahogy senkinek nem kell keresztény-konzervatív lovagnak lenni, úgy az ez elleni küzdelmet sem kell fanatikus módon, akár a saját lelki egészségünk kárára művelni. Egyszerű állampolgárként nem kötelességünk leállni jobb belátásra bírni egy épp habzó szájjal zsidózó/buzizó/stb. neonáci szkinhedet, miközben épp inzultál valakit a villamoson. De amit tehetünk például az, hogy ha a vidéki unokatesó szidja a melegeket, akkor megemlítjük, hogy mi magunk ismerünk szimpatikus meleg embereket. Vagy ha a nagynéni háborog a koronavírus oltás miatt, akkor megmondjuk neki, hogy mi magunk viszont biztos, hogy kérni fogjuk azt, a saját egészségünk, és a mások védelme érdekében.
Ahogy egy rossz világképről is meg lehet győzni egy amúgy jó szándékú embert, úgy egy jobb világról is meg lehet őt győzni, ha mi magunk vagyunk jelen, és mi vagyunk hitelesek számára nem pedig egy online kamuhír-gyár. Legyünk tehát jelen. Nem csak négyévente a szavazófülkében, hanem a mindennapokban is. Mert ott talán ez még jobban számít.

feb 04, 2021
138
11
min read