Beer Miklós váci püspök nemrégiben a Magyar Időknek adott interjút. A kérdések feltevése a laptól megszokott „magas színvonalon és objektivitással” zajlott, ennek ellenére az egyik ilyen kérdésre elhangzott válasz mellett mi, ateisták sem mehetünk el szó nélkül.
Ne nyugodjunk bele abba, hogy azt sugallják, nincs is Isten. És persze nem szabad elfogadnunk az ateizmusból következő torz életszemléletet, amelyből olyan vadhajtások nőnek ki, mint a nemek, a férfi és a nő különbözőségét tagadó genderelmélet.
Bár ez a „torz életszemlélet” önmagában egy elég tág és kevéssé részletezett kifejezés, benne egyik régi barátunk a „csak a vallásos ember lehet erkölcsös” téma köszön vissza. Annak, aki esetleg nem ismerné ezt az elképzelést, röviden erről szól: Ha az erkölcsi törvények mögé nem tesszük oda Istent, nincs miért engedelmeskednünk nekik, mert egyedül ez ad az etikai rendszernek alapot és tekintélyt. Egyszerűbben szólva úgy gondolják, hogy azért kell így és így tennünk, mert Isten ezt mondta nekünk. Így aki nem hisz Istenben, annak szerintük nincs oka betartani a szabályokat. E szabályok írott változatán itt a Bibliát kell értenünk.
Ugyanakkor az, hogy a Biblia mérvadó erkölcsi forrás lenne, eléggé megkérdőjelezhető. Ugyan vannak benne általános érvényű szabályok, mint hogy ne lopj, ne ölj, ne hazudj, azonban ezekhez nincs szükség egy magasabb rendű lény feltételezésére. A legtöbb ember ezeket megtanulja, ha közösségekben szeretne élni, és annak a része akar lenni, mivel az egyének sikeres együttműködése az alapja az emberi civilizációnak.
A Biblia kétes részei ezzel szemben már eléggé számottevőek. Az Ószövetség tele van erőszakkal, népirtással, vérfertőzéssel, mindez tetézve egy kicsinyes, bosszúálló Istennel, és akkor az egymásnak ellentmondó részekről még nem is beszéltünk. Sokan emiatt húznak egy határvonalat a Biblia Ó- és Újszövetség része közt, és előnybe helyezik a Jézus tanításait tartalmazó utóbbit, sokszor tudomást sem véve az elsőről. Pedig ez épp olyan elhibázott megközelítés, mintha valaki a Harry Potter könyveket a sorozat második részével kezdené. Bár végig tudja olvasni, azonban rengeteg olyan kérdés merül fel benne, amelyet csak az első könyv tud megválaszolni. Az Ószövetség nélkül többek között a teremtéstörténet és az eredendő bűn fogalma – amelyre tulajdonképp az Újszövetség egésze épül –, megválaszolatlan marad, azaz a két kötet nem választható szét.
És itt elérkezünk az Újszövetséghez. Hangnemét és cselekményét tekintve mérsékeltebb az előzőhöz képest, valamint tartalmazza a korábban megfogalmazott általános érvényű tételeket, azonban morálisan és erkölcsileg a 21. század egyenlőségre épülő társadalmában ez sem nem állja meg a helyét. Példának álljon itt néhány részlet, amely a nők alárendeltségét szemlélteti:
Mint a szentek minden egyházában, az asszonyok hallgassanak összejöveteleiteken. Nincs megengedve, hogy beszéljenek, nekik engedelmeskedniük kell, ahogy a törvény is mondja. Ha tudni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon a férjüktől, mert az asszonynak nem illik az Egyházban beszélnie. (Korintusiaknak írt I. levél 14:34-35)
Szeretném azonban, ha megértenétek, hogy a férfi feje Krisztus, az asszony feje a férfi, Krisztus feje pedig az Isten. Minden férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz fejére. S minden asszony, aki födetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz fejére. Éppen olyan, mintha megnyírták volna. Ha pedig az asszony nem akarja fejét befödni, vágassa le a haját. De ha megszégyenítő az asszonyra, hogy a haját levágassa vagy kopaszra nyiratkozzék, födje be a fejét. A férfi nem köteles a fejét befödni, mert Isten képmása és dicsősége, az asszony ellenben a férfi dísze. Nem a férfi lett ugyanis az asszonyból, hanem az asszony a férfiből. S nem a férfit teremtette Isten az asszonyért, hanem az asszonyt a férfiért. Ezért viselje az asszony annak jelét, hogy hatalom alatt áll, az angyalokra való tekintettel. (Korinthusiaknak írt I. levél 11:3–10)
Itt kapcsolódik a váci püspök Magyar Narancsnak adott interjúja, amely tökéletesen megfelel a fentieknek. AZ egyházi elöljáró többek között az alábbiakat nyilatkozta:
Nem akarom megbántani a nőket, de mindig zavar, amikor megjelenik egy nyüzsgő nő a közösségben, és átveszi a vezetést.
A női hivatásnak megvannak a sajátos területei, a család, az anyaság, a gyereknevelés. Azt még el tudom fogadni, hogy az oktatás területén működnek, hiszen az érzékeny női lélek közelebb tud kerülni a gyerekhez, eredményesebben tud nevelni. Nem is beszélve az egészségügyi szolgálatról.
Aki a fenti kijelentéseken esetlegesen meglepődött, annak tudomásul kell vennie, hogy ez a keresztényi hozzáállás. Megjegyzem, a püspök úr gender-elmélettel kapcsolatos kijelentései is erről a tőről fakadnak. Mivel a Biblia a nemi szerepeket élesen elválasztja, ezért annak lazítása, felcserélődése az egyházak számára mindig is támadási felületet fog biztosítani, ahogy a fenti idézetekből is látszik. A női-férfi szerepek mellett a homoszexualitás témája is elég egyértelműen szerepel:
Isten igazságát hamissággal cserélték fel, s inkább a teremtmény előtt hódoltak, mint a Teremtő előtt, aki mindörökké áldott. Ámen. Ezért szolgáltatta ki őket Isten a saját gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik a természetes szokást természetellenessel váltották fel. A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét. Nem méltatták az Istent arra, hogy megismerjék, az Isten is romlott eszükre hagyta hát őket, hogy alávaló tetteket vigyenek végbe. Tele is vannak mindenféle gonoszsággal, hitványsággal, kapzsisággal, ravaszsággal, tele irigységgel, gyilkossággal, vetélkedéssel, ármánykodással, rosszindulattal. Megszólók, rágalmazók, istengyűlölők, gyalázkodók, fennhéjázók, kérkedők, agyafúrtak, szüleik iránt engedetlenek, értetlenek, hitszegők, lelketlenek, könyörtelenek. Bár fölismerték Isten rendelkezését, hogy aki effélét művel, méltó a halálra, mégis ilyeneket tesznek, sőt a tetteseknek még helyeselnek is. (Rómaiaknak írt levél 1:25-32)
Rengeteg hasonló példát lehetne még felhozni. Azonban a legjobb érv a Biblia mint erkölcsi forrás ellen, hogy a legtöbb ember egyszerűen kihagyja a neki nem tetsző részeket, és csak azokat tartja meg, amelyekkel egyetért. Ebből azonnal következik a kérdés: Ha minden morál és erkölcs alapja a Biblia, akkor hogyan képesek az emberek megkülönböztetni a kifogásolható részeket? A válasz pedig ott rejlik, amiről már korábban írtam.
Annak, hogy megtanuljunk közösségben élni és a társadalom hasznos részévé válni, szükséges, hogy megtanuljuk megkülönböztetni a jót a rossztól. Ellenkező esetben a társadalom kitaszít bennünket, hiszen az együttműködést jobban díjazza, mint a külön utas viselkedést. Ez pedig nem olyan képesség, amely egy felsőbbrendű lénytől kell, hogy származzon. Ez nagyon is emberi képesség, nem kell hozzá más, csak a racionalitás.
A társadalom folyamatosan változik, és a világ lassan, de egyre élhetőbbé válik, amelyet idővel a törvényeink is követnek – törvények alatt itt a civil törvényekre gondolunk, nem pedig a vallási dogmákra, hiszen azok nem változnak, nem változhatnak. A könyvvallásokban Isten szava szent és sérthetetlen, úgyhogy a morálisan kétes passzusok is benne fognak maradni a Bibliában, amely inkább korrumpálja a vallásos morált, mint a tapasztalaton és józan észen alapuló szekuláris etikát.
A legtöbb ember tehát élete során megtanulja megkülönböztetni a jót a rossztól, szent könyvektől teljesen függetlenül. Aki mégis ilyen írásokra véli alapozni az életét, annak álljon itt egy sokak által ismert Steven Weinberg idézet megfontolásra:
Akár lenne vallás, akár nem, mindig volnának jó emberek, akik jót tennének, és rosszak, akik rosszat. Ahhoz azonban már vallás kell, hogy a jó emberek is rosszat tegyenek.
Írta: P. T.
