Az utóbbi időben több alkalommal is a vallást előszeretettel a politikával keverő úgynevezett kereszténydemokrata körök felhorgadtak egy-egy mém vagy karikatúra miatt.
Óriási felháborodást váltott ki a héten a Budai Kerületi Bíróságnak az az ítélete, melyben Kaleta Gábor volt perui magyar nagykövet felfüggesztett börtönbüntetéssel és pénzbüntetéssel úszta meg azt a büntetőügyet, amelyre csak az év elején derült fény az Index cikke alapján.
A kreacionizmus az intelligens isteni teremtéstanokat összefoglaló nézetek gyűjtőneve. Az alábbiakban e nézetek elterjedésének veszélyeiről lesz szó, mert egy olyan jelenséggel van dolgunk, ami hitétől és nézeteitől függetlenül, minden civilizált emberre nézve káros, így közösen kell fellépnünk vele szemben.
Nagy Gergellyel és Waldmann Tamással folytatott, a „10 legrosszabb keresztény érv” c. beszélgetésünkben előkerült érvként/kérdésként/témaként a dinoszauruszokban talált „lágy szövetek”...