Politika
-
-
Mi is a vallásod – a népszámlálás szempontjából?
• Nem arra kíváncsiak, melyik felekezetbe kereszteltek meg a szüleid.
-
Ne adj alájuk lovat!
• Zavar, hogy az egyházak akarják meghatározni, mennyi védelmet érdemel a párkapcsolatod?
-
Így törli el az ateistákat a KSH és a kormány
A kormány kirekesztő népszámlálási törvénye nyomán a KSH készségesen úgy állította össze az évtized kérdőívét, hogy az ország lakosságának jelentős hányadát képző ateisták ne tudják identitásukat hitelesen és pontosan kifejezni. Az illiberális kereszténydemokráciának ugyanis stratégiai célja, hogy úgy tegyen, mintha az egyházakba pumpált több, mint ezer milliárd forint a vallásosok számának szignifikáns növekedésével járt volna, amelyet cserébe morális legitimációként használ majd az állam. -
A Magyar Ateista Társaság nyílt levele az MTVA-nak
Tisztelt Papp Dániel vezérigazgató úr!
-
Feláldozni a szekularizmust a populizmus oltárán
A pápa szövegeinek köztéri plakátolása súlyosan sérti a főváros világnézeti semlegességét.